Az idegességtől a homlokomon csorog a verejték.

- “Koncentrálj, Lili! Azt az egyetlen széket figyeld!”

Sajnos az Igazgató karácsonyi beszéde előtt adjuk át egymásnak az osztályban az ajándékokat. Ami azt jelenti, hogy mindenki ünneplőben ül a teremben. Az ünnepnap miatt a székeket úgy rendeztük, hogy kör alakot formáljanak, mert így “meghittebb”. Ez azt jelenti, hogy még az alapján sem tudom beazonosítani, hogy ki kicsoda, hogy ki hol ül. 

- “ Miért találták ki a karácsonyi húzást? Miért kell utolsó percig  meglepetésnek lennie az ajándékoknak?”

Odahajolok a mellettem ülő Eszterhez és a fülébe súgom.- Még mindig az ablak előtt ül a bal sarokban?

- Harmadjára is igen.- még nekem is feltűnik, hogy forgatja a szemét.- Majd szólok, ha odébb ül.

Az Osztályfőnök gépiesen halad a névsorban. A szemem sarkából látom, ahogy a többi tanuló a nevét hallva feláll és átadja a meglepetést annak, akit húzott. Nem merek elfordulni, nehogy szem elől tévesszem Tamarát. 

- Te jössz, Lili!- az idegességtől szinte odafutok a lányhoz és a kezébe nyomom a csillogó zacskót. Megköszöni és kiemeli a csomagolásból a mintás hajszalagokat.

- Szabad?- kérdezi mosolyogva. Bólintok, megacélozom magam és megölelem. Remélem nem fintorgok, amikor kicsit magához szorít. Elégedett sóhajjal visszaülök a helyemre. 

A feladatnak most jön a másik neheze. A fejemben újra és újra lejátszom a forgatókönyvet: zacskó megfog, mosoly, ajándék kivesz, ajándék felemel, hangos köszönöm. Addig ismételgetem, amíg valaki elém lép és átnyújt egy pöttyös zacskót. 

Most élesben. Zacskó megfog, mosoly, ajándék kivesz, Milka csoki felemel, hangos köszönöm.

- “Milka csoki”!- csak miután végig megy a jelenet tudatosodik bennem, hogy mit kaptam.

Szól a csengő. Mindenki átballag az aulába, hogy meghallgathassuk a beszédet.

Elégedetten battyogok a terembe. Nagyon megkönnyebbültem, hogy a szúrós egyenruhát átválthattam. Örömmel nézem, hogy mindenki átöltözött. Végre felismerem a többieket.

Mindenki visszaül a körbe. Most azt kell elmesélni, hogy ki hogy ünnepli a karácsonyt. 

- Este pedig mindig együtt énekelünk. - fejezi be mondókáját Bálint.

Én következem:- Én és a testvérem együtt feldíszítjük a fát.- kezdem.- Délután átjönnek a nagyszüleink. Eszünk egy csomó sütit, átadjuk egymásnak az ajándékokat, én elvonulok a szobámba, becsukom az ajtót, lehuppanok az ágyra és elkezdem olvasni a karácsonyra kapott könyvet, amíg anyáék beszélgetnek.

- Csak addig vagy együtt a családoddal, amíg megkapod az ajándékod?- vág közbe az Osztályfőnök.

- Nem. Mamáék még legalább egy órát maradnak.- magyarázok meglepetten.  

A nő sóhajából sejtem, hogy valamit megint félreértettem.

- Csak ennyi? Nem mentek el karácsonyi vásárba?

- Még mit nem!- vágom rá kicsit élesebben, mint szerettem 

volna.- Karácsonykor nagyon nagy a tömeg és még büdösebb van. 

A Tanárnő egy pillanatra eltátja a száját mielőtt szólítja a következő tanulót. 

Ezután “én még soha nem csináltam” játék következik. Mindenki nevet, mikor kiderül, hogy a nagydarab Pál hordott már magassarkút.

- Fogadásból.- magyarázza.

Az osztály csacsogása egyre inkább úgy szól, mintha víz alól jönne. Szólok nekik, hogy beteszem a füldugóm, ha beszélni szeretnének velem forduljanak szembe velem. Rápillantok az órára. Még harminc perc és mehetek haza. Odamegyek az egyik étkező asztallá avatott padhoz és eszem egy kis kókusz golyót. Néhányan félre húzzák a székeket és elkezdenek karaokézni. Nem bírom tovább. Kimegyek a viszonylag kihalt folyosóra és olvasok, míg jön Anyától az sms, hogy itt áll a kocsival. Szinte repülök az autóhoz.

- Mit kaptál?- kérdezi Anya. Büszkén megmutatom neki a csokimat.

- Megköszönted?- tudakolja. Lelkesen bólintok.

- Kitől kaptad?

- Azt nem tudom, mert mindenki ünneplőben volt.- felelek nevetve.

A karácsonyi időszak különösen nehéz az autistáknak. Mindenhol fények, nagyobb a nyüzsgés, borul a rutin, és az ajándékozás is ott van.

Ez sokaknak nagy stressz, ezért nem szeretik. Én kiskoromban nagyon szerettem a karácsonyt, mert a szüleim megtalálták a módját, hogy tegyék auti baráttá.

Kezdetnek ott vannak a díszek. A családom mindig megengedte, hogy én és az öcsém kiválaszthassuk, mely díszek nem irritálnak. Én például a villogó díszeket, mint az égősor sose tudtam elviselni. 

Aztán ott vannak az ételek. Anya még ünnepnapokon is a szokott ételeket sütötte nekünk. Akiknek ilyenkor vendégségbe mennek, javaslom csomagoljanak el az auti gyereknek a szokásos ételből “ vészhelyzet esetére.” 

Zajszűrő füldugó/fejhallgató erősen ajánlott. 

Akik úgy döntenek, hogy szeretnének venni valamit a gyereknek, mindig egyeztessék le a szüleivel, hogy mit szeret. Én kaptam már olyan Barbie babát, amit az ovis társaim megirigyeltek, amikor csak a játék dinoszauruszaimat rendeztem sorba, még most is ott van a padláson, vettek már nekem drága, töltött belga csokit, “az a zsarnok anyja csak a legolcsóbb milkát veszi neki” még a szagától is rosszul voltam. 

Azt se feledjük, hogy az autisták gyakran nem a megszokott módon fejezik ki az érzéseiket. Attól még, hogy nem mosolyog vagy nevet, örülhet az ajándéknak. Én még arra a kisállat figurára is csúnyán néztem, aminek még a tapintását is imádtam.

Tudom, hogy ünnepnap, ilyenkor rengeteg dolog van, amiért borul a napi rutin, ezért engedjük meg az autista gyereknek, hogy ha nem szeretne “csinosan” felöltözni, ne erőltessük. Vegyen fel olyan ruhát, amilyenben jól érzi magát. 

Ilyenkor rengeteg az inger, ezért lehet, hogy az autista egy időre elvonul, de ez azt jelenti, hogy fáradt, nem a körülötte lévőket nem szereti. 

A nagy buli nagyon leterheli az idegrendszert, ezért másnap hagyni kell az autista embereket pihenni, engedjük feltöltődni őket, ahogy nekik tetszik.

Mivel sokakat kiborítanak a feldíszített a szokásosnál is nyüzsgőbb boltok, ezért javaslom, amennyire lehet karácsony előtt két héttel kerüljük autista családtagunkkal a boltokat.