Autista napló

Autista napló

Szelektív evés óvoda-általános iskola

2024. április 19. - Avesbird

A gyerek maximum hatféle étel között válogat, bizonyos kritériumok alapján.

- Már csak az ebéd van hátra és mehetek haza.- biztatom magam.

Beállok a sorba. A tekintetem elidőzik az asztalokat terítő naposokon. Tovább tartott a bambulás, mint gondoltam, mert hamarosan a sor elején találom magam. Ekkor megcsap a bűz. Szaftos hús. Sosem tudtam dönteni, hogy a szaga vagy a látvány, ahogy folyás közben a csúnya barna megfesti szép fehér rizst taszít-e jobban. Sóhajtok, és felkészülök a hiábavaló vitára.

Amint előre érek igyekszem udvariasan mondani (a felnőttek az udvariasságot nagyon szeretik).

- Csak rizst kérek szépen!

- Nincsen csak ezt, vagy azt.- horkant a Dadus Néni és odaadja az iszapos külsejű ebédet.

- Miért kell rátenni, olyan undorító?!- fakadok ki.

- Mert a szüleid kifizették, ezért nem mehet kárba.

Dühösen visszaülök a helyemre.

- Ebben semmi logika nincs. A rizst megettem volna, most már tényleg kárba vész. Apának igaza van, a buta emberekkel nem érdemes vitázni.- állapítom meg szomorúan. Csak az vigasztal, hogy nemsokára jön értem Anya.

 

Azóta sem fért a fejembe miért volt jobb, hogy ahelyett, hogy hagyták volna, hogy üres rizst egyek, inkább visszavették a mindig teljesen érintetlen ételt.

A szelektív evést mindig két dologhoz kötöttem. Az egyik, hogy érzékenyebb vagyok az ingerekre, némelyik szó szerint fájdalmat okoz. A másik pedig, hogy autistaként nehezen kezelem a kiszámíthatatlan, váratlan dolgokat, és a változást. Márpedig a hétköznapok ilyenek. Az ismerős dolgok megnyugtatnak. Ezért megyek néha öntudatlanul is ugyanazon az útvonalon buszmegállóba, még ha van rövidebb út is, ezért nézem meg újra és újra a filmeket, és ezért nyugtat meg a tudat, hogy ha tudom, hogy milyen az étel íze, a tapintása a nyelvemen. Kiskoromban ez olyan mértékű volt, hogy fél évig reggelire, ebédre vacsorára csak káposztás tésztát ettem. Voltak rituális ételek, amiket csak bizonyos helyen fogyasztottam pl.: Mamánál reggelire bundáskenyeret ettem. Éveken keresztül, minden áldott nap, de csak reggelire. 

Még most is csak bizonyos sorrendben eszem az ételeket.

Ilyenkor jöttek az olyan mondatok: “- Hagyja anyuka, ha éhes lesz, megeszi."

A szakirodalomban is benne van, hogy az autisták gyakran nem ismerik föl a saját érzéseiket. Én alsó tagozatban tanultam meg megkülönböztetni a többi zavaros érzéstől az éhséget. Kiskoromban csak, azért ettem meg ezt vagy azt, mert tetszett valamilyen tulajdonsága, pl.: a sült krumplit színskála szerint meg lehet enni.

Ilyenkor javaslom, hogy próbálják megtalálni miket szeret a gyerek, ha erőltetik csak rosszabb lesz. Sok esetben, ahogy érik a gyerek, más ételeket is kedvelni fog. Nálam a szüleim úgy csinálták, hogy mindig megengedték, hogy mielőtt bele ettek volna egy kicsit megkóstolhassam az ő ételüket. 

Rengeteg autinál gondot okoz babakorban a rágás és a nyelés. Ezek nem mindenkinél mennek ösztönösen. Ha gondot okoz a szilárd ételekre való átszoktatás, ezt a lehetőséget is érdemes kivizsgáltatni.

Ma már sokkal több ételt eszek, mint gyerekként, de mai napig vannak ételek, amikre még ránézni sem bírok. Még most is  elfog a hányinger, ha valaki főzeléket eszik.  

A bejegyzés trackback címe:

https://autistanaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr4718384923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása