- Mindig csak ez az állatvonulós! Miért nem játszol néha kicsit mást? Mi értelme van ennek?

Bosszúsan felpillantok az állatfigura oszlop mögül Anyára.

“ Már megint mi baja van velem? Most épp nem verekszem!”- Szeretem ezt a játékot.- mondom ki a teljesen nyilvánvaló tényt.

“Miért ilyen buták a felnőttek? Nem azért játszunk, mert értelme van, hanem mert szórakoztató.”

- Csinálhatnál mást is. Játszhatnál valami normálisat. 

- Például?- kérdezem hitetlenkedve. El sem tudok képzelni szórakoztatóbb elfoglaltságot, mint ugyanabba a sorrendbe rakni a kedvenc játékaimat.

- Mondjuk társast.- mondja Anya lassan. Gyűlölöm amikor így beszél velem. Mintha kisgyerek lennék, pedig magasabb vagyok, mint Eszter.

“ Egyáltalán miért akarja Anya, hogy másokkal játszak? Csak egyedül akarok lenni az állataimmal! 

- A társasjáték unalmas!- fakadok ki. 

- Neked minden unalmas, Lili!- csattan fel Anya.- Téged semmi sem érdekel! Dühösen fújok.

"Anya nagyon buta! Semmi logika nincs benne! Minden nap állatvonulósozok, mert érdekel! Lapozgatom a dinós könyvemet, mert érdekel! Eszterék mindig anyukásat játszanak és őket nem szidják le soha! Ez nem igazság! Engem miért szidnak le amiért olyat játszok, amit én szeretek?"

- Jó! Akkor legyél egyedül!- morog Anya és kimegy a szobából.- Remélem boldog vagy!- kiabál a másik szobából.

“ Lennék, ha nem piszkálnál!”

Az autistákra jellemző a rugalmatlan viselkedés. Ez sokféleképp megnyilvánulhat. Nálam is ezek voltak a leglátványosabb és legkorábbi egyértelműen az autizmushoz köthető tünetek. Ha saját gyerekeden ilyesmit észlelsz, akkor érdemes kivizsgáltatni, hogy nem-e autista.

Hogy egy egy rituálé kialakulása mihez köthető nem mindig lehet megállapítani. Ez lehet helyhez, személyhez, napszakhoz, ingerhez kapcsolódó cselekvéssorozat. 

Például, az egyik nagymamámnál minden nap reggelire bundáskenyeret ettem, mert a szakadó bundáskenyér hangja emlékeztetett arra a hangeffektre, ahogy a kedvenc dinoszauruszom ette a húst a Dinoszauruszok az ősvilág uraiban.  

A bundáskenyeret csak ott és csak reggelire ettem, sehol máshol és semelyik másik napszakban.

Mindig mindenhova ugyanazon az útvonalon kellett menni pl.: óvodába, fagyizóba, játszótérre.

Gyerekként nálam minden a sorrendekről szólt.

Mindig előbb ettem meg a köretet, mint a főtt ételt. Színskála szerint ettem meg a sültkrumplit. Dühös lettem, ha az eperfagyi és nem a zöldalma volt felül.

A történetben emlegetett állatvonulós is abból állt, hogy az állatfiguráimat mindig ugyanabba a sorrendbe raktam, ha csak egyet is valaki odébb rakott, azonnal észrevettem és visszatettem a “helyére”. Szerepjátékokat egyáltalán nem játszottam, mert értelmetlennek és unalmasnak tartottam az egészet. Nem volt mit sorba rendezni, és teljesen kiszámíthatatlan volt. 

Semmit sem szabadott megváltoztatni a házban, még egy olvasó lámpát sem lehetett odébb vinni.

Ha elkezdtem mesélni valamiről, ami a speciális érdeklődési területemhez kapcsolódott, akkor nem számított hány órán keresztül beszéltem, végig kellett mondani pl.: felsoroltam az összes Jurassic Park és World hibát.

A rituálék a célja az önnyugtatás. Az élet minden másodpercben kiszámíthatatlan. Ez még nehezebb, ha képtelen vagy megérteni a társadalmi kontextusokat. Például “elsütöttem” egyszer, az oviban, hogy a levesnek fika színe van. Mindenki nevetett és nem rajtam. Utána nem értettem, hogy anyuék nevetés helyett miért lettek mérgesek, amikor az étteremben is ezt mondtam. Azt se értettem, hogy otthon papával mondhatunk vicces verseket, de a boltban miért nem akarja, hogy együtt mondjuk őket. Képzeld el, hogy sosem tudod, hogy valamit jól vagy rosszul mondasz vagy csinálsz, mert mindig mindenki másképp reagál. Sosem tudod, hogy mikor hibázol, mert mindenki úgy viselkedik mintha szándékosan tennél ilyeneket. A rituálékkal az életnek egy bizonyos részeit képes vagy szabályozni, irányítani. Sose úgy játszottam a játékaimmal, ahogy a “ normális” gyerekek. Mindig a kedvenceimet rendeztem sorba. Így adtak nekem megnyugvást. Számomra az volt a legjobb érzés, hogy létrehozhattam egy rendszert olyan dolgokból, amik igazán fontosak nekem.

Kedves szülők, tudom, hogy az ilyen viselkedés mennyire bizarrnak és idegesítőnek tűnik, de kérlek ne szóljátok le a gyereketeket, ha ilyet csinál és főleg ne tiltsátok el tőle! Nektek is fájna, hogy ha a szeretteitek megfosztanának az egyetlen dologtól, ami igazán kikapcsol. Számomra az óvoda egy hatalmas sokk volt. A nagy zaj, a tömeg, hogy mindenki hozzám ér. Az óvoda elején volt a legtöbb rituálém. Ezek fokozatosan eltűntek, mert fejlődtem, és azért, mert a diagnózisom után a családom sokkal megértőbbé vált. Például anya mindig napokkal előre szólt, hogy hová és mikor megyünk, illetve mit kell ott csinálni. Mielőtt étterembe mentünk, elolvashattam az étlapot, hogy tudjam mikor lehet enni. Elmagyarázták, hogy otthon viccelődhetek a papával, de a boltban tilos. 

Az útvonalaim még mindig megvannak, a változáshoz továbbra is nehezen alkalmazkodom, de ahogy érettebbé váltam rengeteg gyerekkori rituálé már csak kellemes emlék

állatvonulós

Még a matricákat is bizonyos rendszer szerint ragasztottam föl. Amikor anya megmutatta ezt az alkotást egy pszichiáternek, ő rögtön az autizmusra gyanakodott.