Ez a poszt csak annyi, amit a cím sugall. Meg szeretném köszönni a szülőknek az autista gyerekek nevében, hogy ennyit megtesztek értünk. 

Nem tudom, ez a poszt hány emberhez vagy kikhez jut el. Kezdő vagyok, ezt a felületet is alig tudom még kezelni.

Ez az írás kicsit rendhagyó, ezt nem nézi át béta olvasó, mert meg szeretném vele lepni a családomat.

Nem tudom, az írásaim alapján hány évesnek gondoltok, vagy ezen a blogon megfogalmazott gondolataim hány éves embernek felelnek meg.  

Én azok közé tartozom, akit nagyon fiatalon diagnosztizáltak, integrált oktatásban tanultam, és a sok fejlesztésnek, és a családom szüntelen kitartásának hála, be tudtam fejezni az iskolát és le tudom írni, az SNI-k nevében, köszönjük nektek!

Köszönjük, hogy a lehetőségekhez képest igyekeztek mindig a legjobbat nyújtani. Köszönjük, hogy bár egy fogyatékos gyerekhez százszor több energia kell, mint egy neurotipikushoz, ti az ezerszeresét bele adjátok.

 A “normális” gyerekeknek a szülei lehetnek jó szülők, de Ti, szuperhősök vagytok.

Tudom, nem önszántatokból váltatok szuperhőssé, hanem a körülmények kényszerítettek Titeket erre, ahogy általában a leghíresebb hősöket is.

Mindezt úgy, hogy talán ti se tudjátok mikor aludtatok utoljára, és enni számlákat fizetni is kell valamiből.

Nem bírjuk a változást, bármennyire is unjátok végigmentek minden nap ugyanazon a napirenden, hogy ne szorongjunk. Nincs elég szakember, ezért ti váltok szakemberré.

Köszönjük, hogy amikor a pedagógusok nem hittek bennünk ti igen!

Köszönjük, hogy amikor kiderült nincs elég szakember ti váltatok azokká, hogy nekünk segítsetek!

Köszönjük, hogy mindent megtesztek azért, hogy mi boldogan éljünk!