Az utóbbi időben több helyen olvastam, hogy több tanár is tart attól, hogy autista diákokat kell tanítaniuk. Ezt teljes mértékben megértem. Tudom, hogy már most is túlterheltek, és nap mint nap olyan helyzetekkel kell szembenézniük, amelyekre a tanulmányaik során nem kaptak felkészítést.

Mégis nagyon bízom abban, hogy az elfogadás és a nyitottság segíthet áthidalni ezeket a nehézségeket.

Az egyik kedvenc tanárom, akinek a mai napig megvan az ajándékba adott könyve, az első óránk után elsírta magát és azt mondta engem meg kellett volna buktatni, alsó tagozatban. Később még versenyekre is elvitt.

A saját tapasztalataimból tudom, hogy az első benyomások még nem mutatják meg ki vagy valójában. 

Ahogy a papírok sem. Egy szakértői vélemény, egy diagnózis ahol le van írva autizmus spektrumzavar, talán még olyanok is, hogy időhosszabbításra, vagy szóbeli számonkérésre jogosult, ez még nem mond semmit arról, hogy milyen a gyerek.

Tisztában vagyok vele, mennyire nehéz több különböző igényű gyerekkel foglalkozni. Nem is olyan rég voltam én is iskolás, és a saját bőrömön tapasztaltam a nehézségeket. 

Csak annyit kérek: ne mondjatok le ezekről a gyerekekről, papírok miatt és pár félreértés miatt még ne könyveljétek el ezeket a gyerekeket reménytelennek.

Például én nem tudok szépen kézzel írni. Semmit se tudnátok tőlem elolvasni, ha a kézzel írt műveimet raknám fel ide.Olyan szinten rosszak a finommotorikus készségeim, hogy hiába gyakoroltam sokkal többet, mint a kortársaim és csinálok kiskorom óta gyakorlatokat, nem tudok rendesen írni kézzel. Csúnyábban és lassabban is írok, mint mások. Az orvosok is megerősítették, hogy ez az állapotom része, és amikor csak lehet, jobb szóban felelnem, nem csak nekem, hanem a tanáraimnak is könnyebb így. A kézírásom miatt gondoltak már nemegyszer lustának és butának is.

Pedig szeretek írni, a blog összes cikkét magamtól írtam.

Számomra a legnagyobb segítséget azok a tanárok jelentették, akik elfogadtak. Sokkal nehezebbé tették a dolgomat azok, akik nem hitték el, hogy valóban problémám van, mint azok, akik eleinte nem tudták, hogy mit kezdjenek velem.

Lesznek olyan helyzetek, amelyek autista gyerekekkel mások, mint amit neurotipikus diákokkal tapasztaltok. De ez nem jelenti azt, hogy ezek a gyerekek „rosszak”, vagy buták.

Hadd legyen a többi autinak is sok szép emléke, amikor befejezi az iskolát. 

Az itt említett tanáraimra a mai napig szeretettel gondolok az összes kezdeti nehézség ellenére.